Ráktörténelem az ókortól napjainkig

Már a fáraók korában is ismerték az emlőrákot, ám a jó- és rosszindulatú megkülönböztetést csak az i. e. 4. század körül jegyezték le. 

Daganatos megbetegedéseket már i. e. 2700 körül is lejegyeztek. Minél korábbra tekintünk vissza, annál kevesebb írásos nyom van, ráadásul azok megbízhatóságát is rendszeresen vitatják a szakértők. A Zimmerman-féle tanulmány szerint több száz egyiptomi múmiát vizsgáltak meg, mire egyben vastagbélrákra utaló nyomokat találtak. Pedig a mumifikációs eljárások nem tüntetik el, sőt konzerválják a nyomokat. Létezik egy anatómiai feljegyzés, amelyben Imhotep ókori egyiptomi tudós kitér a tumoros megbetegedésekre és azok kezelésére. Ő lehet a szerzője a híres Edwin Smith-papirusz néven elhíresült orvosi tekercsnek, amelyben sok egyéb mágia, ráolvasás és konkrét gyógyír mellett többek között a daganatokról is ír. A tekercs az i. e. 16. század környékén készülhetett, de tudósok szerint ez egy legalább ezer évvel korábbi írás másolata. Úgy tartják, hogy ez a világ legkorábbi sebészeti értekezése, ám meglehetősen drasztikus gyógymódokat javasol. A tumorokról szóló részben levágást, illetve a test felnyitását és a daganat kimetszését, esetleg a kiégetést javasolja a szerző, azonban beismeri, hogy ha már áttétek is voltak a szervezetben, akkor ritkábban sikerültek ezek a műtétek.

Az ókori egyiptomi papiruszokon olvasható gyógymódok meglehetősen kezdetlegesek. Egy méhnyakrákhoz hasonlító betegség kezelésére fertőtlenítést javasoltak, mégpedig úgy, hogy a beteg üljön rá egy égő farakásra. A rákhoz hasonlító eseteket árpafőzettel, de még malacfüllel is gyógyították. A népszerű haszonállat szerencsét hozó részét elsősorban a gyomorrák okozta fájdalmak enyhítésére ajánlották. A méh kezelésére használtak beöntéseket, olajokat, kúpokat, de még nyúllábat is.

A következő jelentős előrelépésre néhány évszázadot várni kellett, de megérte, hiszen Hippokratész megfigyeléseit és szakszavait máig használja az orvostudomány. Felismerte, hogy a rákos sejtek kétféleképpen működhetnek, eszerint csoportosította és nevezte el őket. A jóindulatú daganatot onkosznak, azaz duzzanatnak hívta, míg a rosszindulatút karcinosznak, azaz ráknak nevezte. Később az oma toldalékot ragasztotta a szavakhoz – mely daganatot jelent –, így alakítva ki a máig használatos terminusokat.

Hippokratész úgy gondolta, hogy e megbetegedések mögött a négy testnedv egyikének, a fekete epe felszaporodása állhat. A gyógyítás szerinte is csak csonkolással, kivágással lehetséges, bár emellett javasolta a mézes, a gyantás és a gyógynövényes kúrákat is. A középkorban nem sokat tettek hozzá a rákgyógyításhoz, csupán a korábbi tanítások alapján kezelték a betegeket. Ahogy Aetius Amidanus bizánci udvari orvos feljegyzései­ből tudható, maradt a vércsapolás, a kimetszés és a kiégetés módszere. Annyiban azért mégis változtak az alkalmazott terápiák, hogy már ólmos, arzénes vagy maró hatású meszet és nadragulyát tartalmazó pasztát is kentek a tumoros területre.


Indiai, kínai és ősi magyar módszerek A tradicionális indiai orvostudomány is használ méregtelenítő, gyógyító és tisztító kúrákat a daganatos betegségek kezelésére. A kínai orvoslás, az akupunktúra pedig – elméletük szerint – hatásosnak bizonyulhat. A tizenkét függőleges meridián mentén feltérképezett 365 akupunktúrás pont tűvel való ingerlése visszaállítja az adott szerv csíjét, életenergiáját. Tapasztalatok szerint az akupunktúra hatásosan csillapítja a fájdalmat, a hányást és a hányingert, ami a betegeknek hatalmas könnyebbséget jelent. A kínai orvoslás évszázadok óta alkalmaz különböző teafőzeteket. A magyar „népi gyógyászat” is a természethez fordul segítségért a „fene” – ahogy régen hívták a rákot – kezelésekor. A kúra részét képezte a köpölyözés és a különféle főzetek alkalmazása. A májrákhoz hasonló betegséget diólevél­főzet­tel gyógyították, a bőr elváltozásait dió és fagyöngy levével borogatták.

Nincs szükség alternatív módszerekre

Az 1700-as évek végén fontos tézist fogalmazott meg dr. Benjamin Rush. Szerinte a gyógyulás nem az emberi szervezet feladata, hanem művi, külső folyamat, tehát az orvostudománynak bele kell avatkoznia a természet rendjébe. Ezzel – ha úgy nézzük – lefektette a nyugati orvoslás alapjait, és kétszáz évnek kellett eltelnie, mire az alternatív módszerek újra visszaszivárogtak a köztudatba.
Az 1900-as években, a technika fejlődésének hála, felgyorsultak az események. A mikroszkópos patológia és a szövettani elemzések jelentősen javították a betegség hátterének felderítését. A fizikai és kémiai találmányok pedig igen gyorsan beépültek a gyógyításba, a Curie házaspár által felfedezett rádium vagy Wilhelm Röntgen felfedezése, a röntgensugár újabb segítségnek bizonyult a rák elleni harcban. Már az 1930-as évektől használták a sugárkezelést, mellyel a mutáns szöveteket próbálták megsemmisíteni. A későbbiekben már kíméletesebb módszerekkel próbálkoztak a kutatók – a műtéti beavatkozások után kombinált kemoterápiát alkalmaztak, azonban ezekben az esetekben már egyre inkább igyekeztek az egyedi esethez igazítani a kezelést.
A kemoterápia lényege, hogy a beteget olyan gyógyszerekkel, pontosabban sejtmérgekkel kezelik, amelyek a ráksejteket pusztítják, szaporodásukat nagyban gátolják. A kezdeti sikerek után hamar kiderült, hogy ennek is vannak hátrányai, ugyanis a sejtmérgek a daganatos sejtek mellett az egészséges szöveteket is súlyosan károsíthatják.

Nano vagy őssejt?

Nehéz lenne meghatározni, hogy a Nobel-díj várományosai vajon az őssejteket kutató vagy a nanotechnológiával kísérletező tudósok. Netán egyik sem, és teljesen más területről érkezik majd a megoldás, amely gyógyírt jelent több millió szenvedőnek. A nanotechnológia segítségével végzett kísérletek során például részecskét juttattak a véráramba, amely miután tönkreteszi a hajszálereket, a daganatos sejtekre halálos mérget bocsát ki magából. Ezzel valószínűleg kisebb kárt okoznának az egészséges sejtekben, mint a jelenleg használt módszerek bármelyikével. Vizsgálják azt is, hogyan zárhatnák el a rákos sejtek vérkeringését, hogy ezzel pusztítsák el őket, ám ez önmagában kevés lehet, mivel az oxigénhiányos szövetekben – szervezetünk automatikája miatt – új erek képződhetnek, így tovább élhet a tumor. A nanotechnológia azért tartogat még egyéb lehetőségeket is, például a nanosejt daganatba juttatása és ott a hatóanyag kiszivárogtatása, de ennek professzionális lehetőségei még hosszú évekig munkát ad a kutatóknak.  
Az őssejtkutatások pedig jelenleg abba az irányba haladnak, hogy a kemoterápiás vagy sugárkezelés után regenerálják a beteg vérképző rendszerét úgy, hogy a keringésben lévő vérből kivont őssejteket adják vissza a szervezetnek.Biztató, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a valódi megoldás a rákbetegségre 15 éven belül a kezünkben lehet .

Aschenbrenner Sándor