Már nem csak a bankokban bérelhetünk magánszéfet! 

A bankok után a saját raktár áruházakban is bérelhetünk magánszéfet! Ezekben a raktárakban eddig is könnyen elhelyezhettük a szezonálisan használt dolgainkat, vagy egy költözés után azokat a holmikat, amiket nem szerettünk volna kidobni, de a lakásban nem fértek el. Ma már az értékesebb dolgokat is biztonsággal el lehet helyezni a magánszéf részlegen, ahol maximális biztonságban tudhatjuk akár ékszereinket, akár végrendeletünket! 

A hang - és fényterápia segíthet a tanulási nehézségekkel küzdőknek is! 

A hang - és fényterápia együttes hatása gyógyíthat, relaxál, és segíthet azoknak is, akik tanulási nehézségekkel küzdenek, vagy extrém fizikai és szellemi igénybevételnek vannak kitéve! 

Aktivizáljuk az ömgyógytó folyamatokat! 

 Nagyon fontos egy betegség kezelésében az első lépés, a pontos diagnózis, hiszen ennek alapján lehet megtalálni a megfelelő gyógymódot, és egyúttal beindítani a szervezet öngyógyító folyamatait is! A quantum biofeedback rendszer segít bepontosítani mindezeket, hiszen segítségével teljes kép kapható a szervezet állapotáról. Azonban az is nagyon fontos, hogy az ember ki tudja magából beszélni a problémáit, feloldja ezzel a stresszt, hiszen a testi és a lelki egészség kéz a kézben jár, nagyban függ egyik a másiktól. 

Tisztítás probiotikumokkal!

Bár itthon mèg nem annyira elterjedt, ha igazán tisztának szeretnénk làtni szőnyegeinket, kanapéinkat, àgyunkat, érdemes az ipari kárpittisztítást választani. Ráadásul nem kell a vegyszerektől tartanunk, hiszen a korszerű tisztítószerek már vegyszermentesek, helyettük inkább probiotikumokat használnak, amik hatékonyak is, és a környezetünket is óvjuk velük. És így nyugodtan hajthatjuk àlomra a fejünket.

A só inhalálást már Hippokratész is ajánlotta

A modern orvostudományok atyja már alkalmazta az ősrégi módszert. Sós víz forralásából lélegezte be a sós gőzt. Krónikus lélegzőszervi zavarok, asztma, hörghurut vagy, immunrendszer erősítésére sókristályok belégzését már évtizedek óta használják. A sónak fertőtlenítő és antibakteriális tulajdonságai vannak.A baktériumok és vírusok egyik fertőzési lehetősége az orrlyukak, vagy a száj/torok területe. Egy globális járványnál szinte elkerülhetetlen, hogy ne kerüljünk kontaktusba ezekkel a fertőző vírusokkal/baktériumokkal, még ha elővigyázatosak is vagyunk.A mai embernek sajnos nincs sok ideje sóbarlangba járni, ezért sokan megoldásként a hordozható sóinhalátorokat választják.

Egyre nagyobb divat a kutyamosó

A jóléti társadalmakban nem csak az emberekhez kapcsolt luxusszint növekszik, de természetes ma már, hogy kutyák számára is kapható ruha , cipő, vagy akár hordozó táska. Emellett nem csak orvoshoz, de kutyamosóba is vihetjük kedvencünket. Természetesen a kutyák számára is felüdülés egy ilyen frissítő zuhany. A kutya higiéniája a család higiéniájához is hozzájárul.

Gyógyvíz a megelőzésért

Budapestet a fürdők városának is szokták nevezni. Az egyik legrégebbi fürdő pedig a Lukács Gyógyfürdő, ami nevét egy középkori  Lukász nevű tulajdonosáról kapta. Vize nem csak az ízületi panaszok enyhítésére alkalmas, de megelőzésre is ajánlott. Közkedvelt találkozóhelye volt a művésztársadalomnak, rendszeres vendég volt itt Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Örkény István, de Makk Károlynak és Kállai Ferencnek is a kedvenc pihenő helyei közé tartozott.

 

Bodony Barbi influencer okos eszközzel kezdett edzeni

Barbi bevallotta, eddig nem volt igazán az az fitnesz lady, de nemrég elhatározta, hogy edzeni kezd. Őt az okos eszközök főleg a motivációban segítik, így ugyanis rögtön látja, hogy mennyit edzett, mennyi kalóriát égetett és milyen ritmusban vert közben a szíve. Persze az okos eszközöket egyre több idős ember is használja, náluk inkább a megelőzésben lehet nagy segítség a folyamatos szív és vérnyomás ellenőrzés.

Nápolyból származik a pizza

Ez az olasz eredetű étel, mára az egész világon elterjedt. A modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki 1889-ben az Olasz királynéról (Margherita di Savoia) nevezte el, az ő tiszteletére készített pizzát. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld bazsalikom, fehér mozzarella és  piros paradicsom. A pizzát a királynéról nevezte el Margherita -nak. Ebből alakult ki a mai pizza, amit ma már az eredeti recept szerint is, bárki megkóstolhat, akár itt Magyarországon is.


Ipari, vagy hobbi varrás

Míg harminc évvel ezelőtt szinte minden nő tudott varrni, egy időre feledésbe merült ez a hobbi. A mai felgyorsult világban viszont újra igény van a relaxációs tevékenységekre, ilyenek lehetnek például a kézműves foglalkozások.  A varrásnál viszont ismerni kell a szempontokat, hiszen nem mindegy, hogy ipari, vagy háztartási varrógépet veszünk.

Nem csak a parókával álcázható a hajritkulás

Sok férfinek és nőnek jelent problémát a hajritkulás. Ez a jelenség van, hogy időszakos, átmeneti állapot, és a probléma gyökerét megszüntetve visszanőnek a hajszálak, de van hogy nem visszafordítható a folyamat. Vannak már olyan készítmények, amik apróra őrölt, megfestett gyapotszálakkal a meglévő hajszálra felvíve, vizuálisan orvosolja a problémát. Így újra magabiztos lehet az is, aki már elszokott a a tökéletes frizura viselésétől.


Singh Viki arcfeszesítő kezelést kapott

Viki arca a tíz kilós fogyás után beesett lett. Míg alakja egyre formásabbá vált, arca fáradtnak, meggyötörtnek tűnt. Olyan esztétikai segítséget szeretett volna, ami természetes és bőrazonos anyagokat tartalmaz. Így a hialuronsavas feltöltés mellett döntött, ami a bőr egyik természetes alkotó eleme és körülbelül két év alatt fel is szívódik. 


 

Az izomépítés mozdulatlanul is működhet

A technológiai vívmányok a mozgásra képtelen, vagy akár a lusta embereknek is alternatívát nyújt az izomépítésre. Az újabb fejlesztéseknél már nem csak az izomzat épülhet az elektromos izomstimulálással, de közben a lerakódott zsírpárnák is leolvadnak az infra sugárzás következtében. Mindeközben pedig a hullámmasszázs serkenti a nyirokrendszer működését, és a felesleges salakanyagok távozását a bőr alól. 


 

A test egészségéért többnyire az idegrendszer a felelős

Ahhoz, hogy a szervezet megfelelően működjön a szervek működését irányító és szabályozó idegrendszert kell ápolni. Ha a szervezet pihent és az idegrendszer nincs túlterhelve, akkor az öngyógyító folyamatok is jobban működnek és a szervezet is ellenállóbb a kórokozókkal szemben.


 

Nemzetközi fogászati vívmányokkal ismerkedtek a magyar orvosok

Sokakat érint manapság a fogágybetegség. Az elhúzódó, kezeletlen fogágybetegség pedig fogvesztéshez vezet. A sokszor indokolatlan esetben is használt antibiotikumok miatt olyan baktériumtörzsek fejlődtek ki, amik már ellenállók ezekre a kezelésekre. Az újfajta lágy lézer technológiás fogágy kezeléssel megoldottá vált ez a probléma. Az implantológia területén is vannak újítások, így ma már a beteg akár egy alkalom alatt megkaphatja az új implantátumait.


 

Gasztronómiai és kulturális kitekintés Kandász Andival

Az Egerszeg Fesztiválon járt Kandász Andrea, megcsodálta a felvonuló huszárokat, megkóstolta a prószát, és végigtáncolta az esti koncerteket. Évről évre egyre többen látogatnak el Zalaegerszegre, hiszen a színes, pörgős programokkal, élményekkel feltöltődve, a mindennapok is könnyebeknek tűnnek.


 

Az immunrendszer edzettségéhez szükség van a kórokozókra

Amikor a kisgyerek szervezete találkozik a kórokozókkal, az immunrendszere tulajdonképpen megtanul védekezni ellene. Sok szülő a túlzott féltés miatt óvja a gyerekét a kórokozóktól, azt gondolja így marad egészséges a gyerek. De az immunrendszer a kisgyerekkorban átélt tapasztalatoktól fejlődik és válik egyre ellenállóbbá.

 

Beszédes enteriőr

A bútorok, a színek, a formák összhangjával olyan beszédes tereket lehet létrehozni, amik mesélnek a tulajdonosáról. A bútorgyártóknak már nem csak a komfortra és a kényelemre kell odafigyelniük, hanem a variálhatóságra is. Hiszen akkor lehet mindenkinek az ízléséhez, szokásaihoz és persze az egyedi igényeihez alakítani egy bútort, egy teret, ha a formák és a színek kombinálása variálható. 


 

A kényeztetés mindenkinek jár

Egyre többen tapasztalják azt, hogy az időbeosztásuk évről évre sűrűsödik. A terhek nőnek, sokasodnak, de a nap még mindig csak 24 órából áll. Sokan nem tudnak elutazni egy wellness hétvégére, hogy lazítsanak egy picit, a pihenés nélküli hajtás pedig idővel betegséget hoz maga után. Talán emiatt terjed egyre jobban az a fajta pihenés, amikor egy egész nap a lazításról, a kényeztetésről és a relaxációról szól. Az idegrendszer akár egy nap alatt is képes regenerálódni, és a nehéz hétköznapok már nem is tűnnek olyan nehéznek.


 

Az instabil állás fejleszti a talp izmait

A cipő viselésével a talp izmai kevésbé vannak igénybe véve. Az instabil talpkiképzés folyamatos korrekcióra sarkalja a talpat, így a talp felszíni és mély izmait is megmozgatja. Ezen kívül a testet egyenes tartására ösztönzi, így a gerinc melletti izmok is dolgoznak az instabil helyzet korrigálásán. A talpnyomás vizsgálattal az is kiderül, hogy ha valaki féloldalasan terheli a lábait, így azon oldal ízületei jobban kopnak a járásnál. Fontos a probléma felismerése és korrigálása, mivel így megelőzhetőek a későbbi komolyabb következmények.


 

Voksán Virág hipoallergén ételt ad a kutyájának

A DJ, kiskutyájának minőségi ételére, ugyan úgy hangsúlyt fektet, mint a sajátjára. Kiko csak csirkefehérjementes és hipoallergén ételt kap. 

A magas hústartalom fontos, de legalább olyan fontos, hogy minél kevesebb búzát, kukoricát, és glutént tartalmazzon a kutyatáp, mert ezekre az állatnak nincs igazán szüksége. A csirkehús allergia gyakori a kutyáknál, ezért ennek használata az arra érzékeny kutyáknál kerülendő. Emellett a mesterséges adalékanyagok sem tesznek jót az állatoknak.


 

 

Finomat, ízletest gluténmentes alapanyagokból.

A glutén elsősorban a gabonafélékben fellelhető fehérje komplex. A gluténérzékenység nem gyógyítható, azonban gluténmentes étrenddel biztosítható a tünetmentesség. Manapság viszont számos olyan üzlet található, ahol a gluténre érzékenyek is finomakat ehetnek. Ezek a gabonák tartalmaznak glutént: búza, rozs, árpa, korpa, tönkölybúza, kamut-búza, maláta.

 

 

 

Kellemetlen szájszag

A kellemetlen szájszag a szájban jelenlévő jó és rossz baktériumok egyensúlyának a felborulásáról árulkodik. A Lactotransferrin tulajdonképpen egy probiotikum, ami ennek az egyensúlynak a visszaállításában segít.

 

 

Sokan összekeverik az étel allergiát az étel intoleranciával

Alapvető különbség a két betegség között, hogy az ételallergia kialakulásában minden esetben az immunrendszernek van szerepe. Az ételintolerancia viszont az emésztőrendszer betegsége. Itt általában enzimhiány van a háttérben. A tüneteket az emésztőrendszer váltja ki, immunológiai eltérés nélkül.

 

 

 

A magasintenzitású fókuszált ultrahanggal beindítható a bőr önregeneráló folyamata

A magasintenzitású fókuszált ultrahanggal, szinte láthatatlan sérüléseket okozva, a bőr irharétegben beindul a kollagéntermelés. Ami feszesebbé, teltebbé és rugalmasabbé teszi a bőrt.


 

 

Nemcsak szépek, de hasznosak is a kristályok

A kristályterápiát sokan alkalmazzák kisebb problémák otthoni kezelésénél. A fejfájásra például az Ametisztet, emésztési zavarokra a Topázt, menstruációs görcsökre a Tűzachátot, köhögésre az Akvamarint szokták ajánlani.

 

 

A sóterápia az allergiások légzését is könnyíti

A sóterápia során a légtérben jelen lévő só megköti az apró szennyező elemeket, így tisztítja a levegőt és csökkenti az allergia, asztma tüneteit. Belégzéskor a gyógyító sórészecskék elérnek a hörgőkig, ott feloldódnak, majd a szennyeződések megkötése után azokat a beteg felköhögi és megszabadul a nyálkahártyát irritáló szennyeződésektől, illetve a véráramba kerülve elhagyják a szervezetet. Azokban a helyiségekben, ahol sóterápiás levegőt állítanak elő, a légmentes a csíráktól, fertőzést okozó baktériumoktól, az allergia, asztma tüneteitől szenvedő betegek szó szerint „fellélegezhetnek”.

 

 

Kevesebbszer alakul ki daganatos betegség az allergiásoknál

Mivel az allergia tulajdonképpen az immunrendszer túlzott válasza, így azoknál akik allergiásak ritkábban alakul ki daganatos betegség, mivel a fokozott immunválasz a degenerált sejtosztódást is megtámadja.

 

 

Sokféle lézert használnak a szépségiparban

A lágy lézerrel akár az aknés bőr is kezelhető. Megszünteti a bakteriális fertőzöttséget és beindítja a bőrben a sejtregenerációs folyamatot.


 

 

Számos szembetegséget okozhat az UV terhelés

Tudjuk, hogy bőrünket védeni kell a káros UV-sugárzással szemben, mivel napégést, felgyorsult bőröregedést és súlyosabb esetekben akár bőrrákot is okozhat. Az UV-sugárzás azonban ugyanilyen káros hatással lehet szemeink egészségére is, így a szemeket, és a szemkörnyéki bőrt ugyanúgy védeni kell az UV-sugárzással szemben. 


 

A haj természetes színét enzimpótlással óvhatjuk

Amíg a szervezetben megfelelő mennyiségben van jelen a Catalase enzim, addig a fejbőrön jelenlévő hidrogén-peroxid fehérítő hatása nem tud érvényesülni, mert ez az enzim egyensúlyban tartja. Idővel csökken a szervezetben a Catalase jelenléte, így az őszülési folyamat beindul.


 

 

Singh Viki nem tudta elfogadni nőies idomait

Az énekesnő - saját bevallása szerint - sosem tudta elfogadni magát. Alkata miatt kerekebb csípője állandóan gondot jelentett neki és elégedetlen volt önmagával. Édesapja Indiából gyógynövényekkel segítette lányát, aki miután az étvágya csökkent, szinte leolvadtak róla a kilók. Tíz kiló mínusszal Viki most már szereti testét és fehérneműben is büszkén pózolt a kamera előtt.


 

2018_ 20. adás 06.03. Bőr, alakformálás

Singh Viki az önbizalmát nyerte vissza a leadott kilóktól

Vikire az évek alatt egy néhány kiló lerakódott. Ez a Sztárban Sztár műsorban való szereplésnél már annyira zavarta, hogy nem tudott önfeledten énekelni. Édesapja látva lánya szenvedését, Indiából egy gyógynövény keveréket hozott lányának, amit ott már több ezer éve használnak a szegények az éhség csökkentésére.


 

Villanófénnyel az üde szép arc eléréséért

Az aknés, a pattanásos bőr megszüntetésére ma már megoldást kínál a tudomány. A villanófény terápiával az öregedés egyes jelei is kezelhetők. A bőr megereszkedés, vagy akár a pigmentfoltok is eltüntethetők. A villanófény koncentrált hőt juttat a bőrszövetbe, ami elindítja a bőrben a regenerációs folyamatot. 


 

 

Nemcsak a haj őszülésének a folyamata fordítható vissza

Az őszülés az öregedési folyamat része. A bőr, a hajszálak, a szőrszálak az oxidációs folyamat eredményeként a színpigmentekből is veszítenek. A testben megtalálható legerősebb antioxidáns enzim a Catalase, aminek pótlásával ez az oxidációs folyamat megállítható és visszafordítható.


 

 

Thai ízek - Étkezési trendek

Míg régen az Olasz konyha volt a legfelkapottabb, legkedveltebb a magyarok körében, a mai fiatalok inkább a thai konyha különleges ízeit kedvelik. A thai konyha nemcsak a bőséges zöldséghasználat miatt egészséges, de mivel magas hőmérsékleten csak rövid ideig hőkezelik az ételeket, sokkal több vitamin és ásványi anyag marad meg bennük. 


 

 

A fogyókúránál a bőr rugalmasságára is figyelni kell

Aki valaha fogyókúrázott már, az ismeri a gyors súlyvesztés következményeit. A bőr veszít a feszességéből, sőt nagyobb fogyásnál akár meg is ereszkedhet, vagy rosszabb esetben lóghat is. Fontos, hogy az egyenletes fogyás közben a bőr rugalmasságát az elegendő vízbevitellel rugalmasan tartsuk. 


 

 

Szájhigiénia fenntartásával elkerülhető a rossz lehelet

 A szájban jó és rossz baktériumok vannak jelen, ezeknek egyensúlyának megtartásával elkerülhető a rossz lehelet. Ha a rossz baktériumok kerülnek túlsúlyba, akkor megjelenhet a rossz szájszag, ami az élet minden területén kellemetlen. A lactotransferrin pótlásával a szájhigiénia visszaállhat és újra egyensúlyba kerülnek a jó és rossz baktériumok. 


 

 

Hatékonyság az autómosásban

Egy magasnyomású mosóval akár otthon is lemosható az autó, de emellett a kültéri burkolat, a ház kőburkolata, vagy a kerti grill is könnyen tisztítható. 

 

 

 

Serkenthető a bőr kollagéntermelése

A bőr kollagéntermelését a sokrétű növényi táplálkozással segíthetjük, hiszen a növényi hatóanyagokkal antioxidánsokat juttatunk a szervezetbe, amik segítik megújítani a bőr szerkezetét és beindítani a regenerációs folyamatokat, például a kollagéntermelődést.


 

 

Szike nélkül fiatalítható a bőr

A rádiófrekvenciás noninvazív eljárásokkal nem ejtenek sebet, nem szúrnak, nem vágnak a bőrön. A folyamat a bőr mélyében történik, a kollagéntermelődés aktiválódik és ezáltal a bőr rugalmasabb, feszesebb, teltebb lesz. Mivel külső sérülés nem történik a bőrön, a kezelés után nem éktelenkednek sebek,vagy vörös foltok a kezelt területen.


 

 

Csisztu Zsuzsa számára az ékszer érzelmet is kifejez

A sztárok mindenből a különlegeset szeretik. Míg Wolf Kati minden ékszere különleges jelentést hordoz, Csisztu Zsuzsa az érzelmeihez társítja az ékszereket. Győrfi Pál pedig a megérzéseire hallgat, amikor ékszert választ a feleségének.


 

 

Programajánlók


 

2018_ 19. adás 05.27. Főszerepben a gyerek 

A családtervezés a férfiaktól is egészséges életmódot követel

A családtervezés manapság sokkal nehézkesebb,mint száz évvel ezelőtt. A házasságok kb. 15%-ában a tervezett gyermeknemzés nem következik be és ez fele arányban a férfi és fele arányban a nő egészségügyi problémájára vezethető vissza. Fontos lenne, hogy a férfiak is odafigyeljenek több évvel a gyerekvállalás előtt az egészségükre. Számos olyan vitamin, antioxidáns, ásványi anyag létezik, amik ma már bizonyítottan javítják a férfi örökítő sejtjeinek az egészségét, hatékonyságát. Néhányat említve ilyen például a Taurin, a Karnitin, a Cink, vagy a Szelén is.


 

 

Singh Vikinek az apukája segített a fogyásban

Viki az évek alatt szép lassan - ahogy ő fogalmazott - kigömbölyödött. Ez a néhány kiló súlyfelesleg viszont az élet minden területén akadályozta. Az egész kisugárzása megváltozott, hiszen nem tetszett önmagának. Édesapja Indiából olyan gyógynövényekkel segített rajta, amik nem csak az étvágyát csökkentették, hanem emellett fontos vitaminokkal táplálták is, így a gyönyörű haja sem kezdett el hullani a fogyókúra alatt. Az énekesnő 10 kilótól szabadulva újra nőiesnek és szépnek érzi magát.


 

Egy felfertőzés is oka lehet a koraszülésnek

Napjainkban a csecsemőhalálozás fő oka a koraszülés, illetve hogy a babák sokszor nagyon alacsony súllyal születnek. Számos olyan eset van, amikor a koraszülött gyerekek, később maradandó károsodással élnek, olykor a látásuk, vagy a hallásuk sérül, de sokszor tanulási nehézségek jelentkeznek ezeknél a gyerekeknél. A koraszülések leggyakoribb oka a hüvelyi fertőzöttség, de a baktériumtoxinok által okozott agyi fertőzések évente kb. ezer gyermeknél fogyatékosságot is okoznak. A megfelelő hüvelyflóra fenntartásával a hüvelyfertőzöttség nagy százaléka elkerülhető lehetne, így a koraszülések száma is jelentősen csökkenne.


 

Nem kell elfogadni az őszülést

Mivel az őszülés tulajdonképpen a hajhagymákban a melanin képződésének a leállása, ezért a pigmentanyag újratermelését serkentve az őszülés is visszafordítható. A fejbőrön természetesen jelenlévő hidrogén-peroxidot a catalase enzim tartja egyensúlyban, ha ez az enzim mennyisége csökken a szervezetben, az egyensúly felborul és a hidrogén-peroxid fehérítő hatása érvényesülni fog a hajhagymákban. Az enzim pótlásával ez a folyamat megelőzhető, vagy visszafordítható.


 

 

Erdőhegyi Brigitta szereti a klasszikus ételeket

Az énekesnő igazi alföldi Laska levest kóstolt. Aminek a füstölt szalonna és a zöldségek karakteres ízt adtak. Régen a laska tészta volt az alap tészta, abból vágták a széles metéltet, vagy a többi tésztát. A hagyományos alföldi Laska leves nemrég megkapta a Hungaricum védjegyet is. 


 

 

A kövér gyerekek nagy százaléka felnőttkorban betegebbek lesznek

Egy rosszul táplált, elhízott gyerek felnőttkorára sok esetben cukorbeteg, vagy szív és érrendszeri beteg lesz. Nagyon fontos, hogy már a gyerekeknél csökkenteni kell a telített zsírsav fogyasztást és az állati eredetű fehérje és a szénhidrát bevitelt. 


 

 

A gőz hatékony, tisztító ereje kiválthatja a vegyszeres takarítást

A vegyszermentes takarítás sokak álma, hiszen az allergiások, vagy akár a kisgyerekes családok is szívesebben alkalmazzák a veszélyes, ártalmas vegyszerek helyett a vízgőz természetes erejét. A gőz nemcsak a szennyeződést, de a baktériumok 98 %-át is elpusztítja, így az emberi szem számára láthatatlan piszkoktól is megóvható a család.


 

 

Az indokolatlan antibiotikum szedése növelheti az allergia kialakulásának az esélyét

Az antibiotikumok nagyon sok hasznos bélbaktériumot is elpusztítanak, amiknek a hiánya komoly gondot okoz az emésztőrendszerben. Mivel az immunrendszer egyik központi helye a bélrendszer, a gyerekkorban sokszor felborított bélflóra sok esetben felnőttkorban növeli az allergiás megbetegedések kialakulását. 


 

 

Gerincferdülést is okozhat egy rossz iskolatáska

A gyerekek gerincfejlődésére nagyon vigyázni kell. Egy rosszul kialakított, vagy csak rosszul viselt megpakolt iskolatáska, akár gerincferdülést is okozhat a gyereknél. Az is fontos, hogy a táska állítható hátpárnázatával mindig a gyerekek aktuális magasságához, arányához, ruházatához legyen igazítva a táska, így illeszkedhet a legoptimálisabban, ami nagymértékben hozzájárul a teher megfelelő eloszlásához.


 

 

A rossz szájszag problémákra utal

Gyerekkorban még egyáltalán nem jellemző a rossz lehelet kialakulása, ennek azaz oka, hogy a gyerekeknél még egyensúlyban vannak a szánkban lévő baktériumok. A száj természetes flórájában jó és rossz baktériumok vannak jelen, akkor van gond, ha ez az egyensúly a rossz baktériumok felé billen. Külső pótlással visszaállítható ez az egyensúly.


 

 

Programajánlók


 

2018_ 18. adás 05.13. Szépség 

A minőségi sminkek a hidratálásra és az arcápolásra is hangsúlyt fektetnek

Míg régen a sminkek, az alapozók valójában nem tettek jót a bőrnek, addig ma már sok esetben a hidratálásra és a bőrtáplálásra is odafigyelnek. A színpigmenteket aminosavakkal vonják be, hogy a smink a bőrfelszínen maradjon és semennyire ne szívódjon be a bőrbe.


 

Naponta fél liter tejet kéne fogyasztani

A tej a kalcium mellett A, B1, B2, B12, és D vitamint is tartalmaz. Ezen kívül ásványi anyagokban is gazdag. A tejfogyasztás egyre csökken, pedig nemcsak a csontépítésben van támogató szerepe, de a szív és érrendszeri betegségek megelőzésében is. A napi átlag másfél deciliter helyett, fél liter tej, vagy tejtermék lenne az ajánlott mennyiség.


 

 

Teával a narancsbőr ellen

A speciális méregtelenítő gyógyteák segítik a máj működését, így a szervezet tisztítását is elősegítik. Ha valaki szeretne egy pár kilótól megszabadulni, az esztelen fogyókúrák helyett, inkább méregtelenítsen, hiszen így a felgyorsuló anyagcsere következtében a zsírpárnák is olvadni kezdenek.


 

 

Az alkotás öröme elűzi a stresszt

A mai rohanó világban szinte mindenkinek az életében jelen van a stressz. Fontos, hogy mindenki megtalálja a számára legalkalmasabb kikapcsolódási technikát, ami például a művészet is lehet. Nem kell, hogy profi legyen benne az ember, hiszen szakemberek segítségével garantált a siker.


 

 

Az egészséges élet, tükröződik az arcon 

Nagyon egyszerű tény, hogy amit beviszünk a szervezetbe, az sejtszinten befolyásolja a működését. A méreganyagok terhelik a szerveket és zavart okozhatnak. A bőr a szervezet egyik jelző felülete, az is látszik rajta, ha valaki egészségesen él és az is, ha nem. A dohányos ember bőre például láthatóan szürkébb lesz. De a gyulladásos folyamatoknak is sok esetben tünete lesz az arcon.


 

 

Sejtszintű bőrmegújítás

A bőrápolásnál, bőrmegújításnál érdemes minél tisztább alapanyagú bőrtápláló krémeket választani, ilyen lehetnek a bio termékek. A bio minősítés nemcsak azt jelenti, hogy semmilyen vegyszert nem tartalmaznak, hanem azt is, hogy a bennük lévő növények termesztése is vegyszermentes volt. A napvédő krémeknél pedig érdemes az UV-B sugárzás mellett az UV-A sugárzás ellen is védekezni.


 

 

Az életmódváltást csoportosan könnyebb elkezdeni

Az életmódváltás nemcsak lemondásokkal jár, de új szokásokkal is. Egyedül egy kicsit tanácstalan az ember, hiszen új alapanyagokat, új recepteket kell megtanulnia. Az étkezési szokás mellett a bevásárlási szokáson is változtatni kell, vagy éppen a mozgást kell becsempészni a napi rutinba. Ezeket a változásokat szakemberi segítséggel lényegesen könnyebb meglépni.


 

 

Az idegrendszer regenerálásával megszépül a bőr 

Az idegrendszer befolyásolja a hormonháztartást, ha valaki például gyerekkorában olyan élelmiszereket fogyasztott, amik jelentős mértékben megnövelték az inzulinszintet a szervezetben, akkor annak valószínűleg aknés bőrproblémái lesznek. Növényi hatóanyagokkal regenerálható az idegrendszer, ami után a legtöbb bőrprobléma is rendeződik.


 

 

Nehéz a rohanó életvitelt összeegyeztetni az egészséges táplálkozással, de nem lehetetlen

A nagyvárosi élet velejárója, hogy sokan nem tudnak otthon ebédelni. Ilyenkor nehéz megoldani az egészséges táplálkozást, pedig ez az egészségmegőrzés alapja. De az ételrendelés ma már nemcsak a menzaszintű ételeket jelenti, sőt vannak olyan helyek ahol a szénhidrát csökkentett diétától, a fehérjedús diétán át, cukormentes ételek is választhatók.


 

 

Mitől rugalmatlan az ősz haj?

A kor előrehaladtával a hajhagymákban a melanin termelés csökken, majd leáll. A melanin színpigment nemcsak a színét adja a hajnak, de rugalmasságához, tartásához és fényéhez is hozzátesz. A  catalase enzim csökkenésével a fejbőrön található hidrogén-peroxid felelős a haj kifehéredéséért. Amíg jelen van a catalase, lebontja a hidrogén-peroxidot , ezért fontos idővel ennek az enzimnek a pótlása.


 

 

 


Kollagén és hyaluronsav, a feszes bőr titka? Bőrünk 75%-át kollagén alkotja. E jelentős vízmegkötő tulajdonságú összetett fehérje a bőr struktúrájának nélkülözhetetlen vázanyaga. A napsugárzás, a légszennyezés és az öregedési folyamatok nemtől függetlenül lassítják a kollagén termelést, melynek első jelei a bőr öregedése és megfakulása, a mimikai ráncok megjelenése a csontok mozgását lehetővé tévő porcszerkezet elvékonyodása. A kollagén szájon át történő adása csökkentheti az életkorral járó mimikai ráncok mélységét, fokozhatja a bőr foly
ImmuntesztSokan nem is tudják, hogy mi állhat a gyakori betegségeik mögött. Ma Magyarországon negyvenezer primer immunhiányos beteg élhet úgy, sokan nem is tudnak betegségükről. Krónikus fáradság, hasmenés, visszatérő fülfolyás vagy bakteriális arcüreggyulladás – ezeket a betegségeket nem vesszük komolyan, egyszeri problémaként kezeljük.
Paleo rakott zellerPaleo rakott  zeller
Vegye komolyan az izomgyengeséget!Zsibbadás, végtaggyengeség, izomgyengeség, légzészavar, izomsorvadás, kerülgeti? Vegye komolyan a tüneteket, mert van esélye, hogy krónikus gyulladásos demielinizációs polineuropátiában (CIDP) szenved, ami ritka, idült betegség, amely a perifériás idegrendszert érinti. Nagyon fontos, hogy időben felismerjék, mert kezelés nélkül a betegek végül tolószékbe kényszerülnek, és a károsodás visszafordíthatatlan.
Update Illatos-omlós csirkemell, zöldséges sült update tésztával Update Illatos-omlós csirkemell, zöldséges sült update tésztával                         

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/