Sóból is megárt a sokk! Minden káros amit tiltanak?

Az utóbbi évek egyik „mumusmítosza” a mindenki számára szükséges só körül kerekedett.   

A mindennapjainkban használt nátrium-klorid ártalmairól kommunikálnak a már-már félelemkeltő hírek az elmúlt néhány évben, melyeket mostanra még népegészségügyi kampány is támogat. Mindezek arról szólnak, hogy az emberek jelentős többségénél jellemző mértékű sófogyasztás szív- és érrendszeri betegségeket, magas vérnyomást, veseproblémákat és más betegségeket okoz. Ezáltal gyakorlatilag egy olyan hatóanyag használata kényszerült tiltólistára, legalábbis bizonyos mérték felett, amely része az ember mindennapi táplálkozásának, alapvető szerepe van az életterünkben, és jelentős részét teszi ki testnedveinknek. Sós a könnyünk, az izzadságunk és a vérünk. Alkotóelemként hordozzuk magunkban, rendszeresen ürítjük többféle módon, ezért nem kérdés, hogy szükségünk van az utánpótlásra. A túlzottnak mondott bevitel valóban ártalmas lehet bizonyos betegségekkel küzdő embereknél, például a kiválasztószervekkel kapcsolatos problémák esetében, cukorbetegeknél, túlsúlyosoknál vagy sóra érzékenyeknél. Ám arról, hogy az egészséges szervezetet veszélyezteti-e, és ha igen, hogyan, ha nem, miért nem, jelentősen megoszlanak a vélemények. Tény, hogy mindenből megárt a sok. Ám a sokk és a pánikkeltés talán ártalmasabb.

Az élet sója-borsa

Szervezetünknek szüksége van az eltávozó só pótlására, ugyanis ennek hiányában felborul a sav-bázis egyensúly a testnedvekben. A nátrium-kloridnak abban is óriási szerepe van, hogy a tápanyagok eljussanak szöveteinkhez, hogy a kálium felszívódjon a szervezetünkben, és hogy az izmaink megfelelően tudjanak működni. Sőt, jelentős feladata van a szén-dioxid elszállításában is. Kérdés, hogy milyen mennyiségben, milyen forrásból vegyük magunkhoz.

A téma szakértői 500 mg/nap körül határozzák meg az egészséges sejtműködéshez alapvetően szükséges mennyiséget, és sokan közülük kétségbeejtőnek tartják, hogy vannak, akik ennek a tízszeresét is elfogyasztják.

Vitathatatlan, hogy ha például egy nem megfelelő kiválasztással bíró ember csökkenti a szervezetébe bevitt mennyiséget, akkor segít a veséjének, hogy könnyebben elvégezze feladatát, ki tudja üríteni a sót, hogy az ne kerüljön a véráramba – magas vérnyomást okozva ezzel. Ám ez nem jelenti azt, hogy egy egészséges veseműködésű ember árt a kiválasztószerveinek, ha ízlése szerint a minimálisan szükséges mennyiség többszörösét fogyasztja el naponta. Egy egészséges fogazatú és nyelőrendszerű embert sem próbál meg senki rávenni arra, hogy pépesítse az ételét. Ugyanakkor tény, hogy aki nem tud megfelelően rágni és/vagy gondjai vannak a nyeléssel, annak sokat segít, ha pépesen táplálkozik.

A szervezetünkbe bevitt mennyiség körülbelül 70 százalékát nem ételsózás útján juttatjuk be – benne van az elfogyasztott élelmiszerekben. Meg lehet próbálkozni vele, hogy kiszámoljuk, mennyi a napi bevitelünk, de nem valószínű, hogy sikerülni fog.

A modern orvostudomány óva int a só ízlésünk szerinti mennyiségének fogyasztásától, miközben a sóval való gyógyítás évezredes hagyományokra tekint vissza. A természeti népek mérgezéseknél, kígyómarásnál sót használtak a méreg hatástalanítására, valamint vele gyógyították többek között a vízkórt, a fejfájást és a kiütéseket is.

A hirosimai atomtámadás után néhányan annak ellenére életben maradtak, hogy halálos sugárdózist kaptak. Ők a szélsőségesen jin hatású sugárfertőzést követően sós lepedőkbe burkolóztak (jang hatás), és erőteljesen jang ételeket fogyasztottak.

Ha bármilyen okból a naponta a szervezetünkbe bevitt mennyiség csökkentésébe kezdenénk, s idővel szédülés, gyengeség uralkodna el rajtunk huzamosabb időn keresztül, bátran gyanakodhatnánk arra, hogy hiányzik szervezetünknek „az élet sója-borsa”.

Hegyen-völgyön, Óperencián…

Számtalan fajtája létezik. Mindegyiknek megvan a maga előnye, erőssége, területe, ahol kifejtheti jótékony hatását, és felhasználási módja, amely segíti a benne rejlő lehetőség legoptimálisabb kibontakozását. 

Konyhasó – nátrium-klorid, amely nélkül nem lennénk képesek gondolatainkat megfogalmazni, mert az idegrostjaink nem továbbítanák az impulzusokat. Valamint a vér és a szöveteink közti anyagcsere is lehetetlenné válna. Finomítás során megváltozik a szerkezete, és erre reagálhat rosszul a szervezet, nem pedig a benne lévő hatóanyagokra.

Kősó – amelyet az egykor tengervíz borította területek mai kövezete tartalmaz. Finomítatlan állapotban marad, így meg tudja őrizni jótékony hatását, ami a konyhasóhoz hasonlóan nátrium-klorid.

Tengeri – finomítatlan formában jótékony és a szervezet számára feldolgozható ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz. A tengeri só nagyobb része kősó (NaCl), de a tengervízben jelen lévő többi ion sói is megtalálhatók benne (Mg-, Ca-, K-kloridok, illetve Na-, Mg-, Ca-, K-szulfátok). Emellett természetes jódot tartalmaz. Elősegíti az általános fizikai állapot javulását, kedvezően hat a vérkeringésre, és a bőr számára is jótékony.

Himalája-só – kristálysó, tehát nem finomított. Több mint nyolcvanféle ásványi anyag és nyomelem található benne, szennyeződéstől mentesen. Kolloid állapotának köszönhetően kicsiny részecskéi könnyen el tudnak jutni a szervezet bármely pontjára, s be tudnak jutni a sejtekbe.

Fűszersók és ételízesítők

A só kiválóan kombinálható fűszernövényekkel. Ezek a kombinációk az úgynevezett fűszersók, amelyek többnyire 15 százalékban tartalmaznak fűszernövényt vagy zöldséget: például bazsalikomot, kakukkfüvet, rozmaringot, majoránnát, zellert, póréhagymát, retket, paprikát, sárgarépát vagy hagymát. A növényekben rendkívül értékes, szerves sók találhatók, amelyeket tökéletesen fel tud dolgozni a szervezet, a felesleget pedig nem köti meg. A füstölt sók egyre népszerűbbek. Sokféle ízük és színük van attól függően, milyen fajta fával füstölték. Halételekhez, baromfifélékhez és zöldségekhez kiválóan passzolnak. A japán konyha kedveltje a szezámsó, amely szezámmagból és kevés tengeri só keverékéből áll. A szójaszósz az ázsiai konyhák nélkülözhetetlen ízesítője. Létezik főzéshez használt kevésbé sós és asztali, amelyet gyakran önmagában használnak. A makrobiotikus konyha nagy kedvence a tamari, mely a hagyományosnál komplexebb összetételű szójaszósz.

Nem csak az asztalon

A számtalan értékes tulajdonsággal rendelkező sót nem csak étkezéshez használhatjuk. Testápolásra és bizonyos betegségek enyhítésére is tökéletesen alkalmas. Fürdővízhez adva számos panaszra enyhülést nyújt. A holt-tengeri fürdősó a bőrön keresztül felszívódva csökkenti a reumás fájdalmakat. Felfázás esetén is segít (ha nincs otthon tengeri, megfelel a konyhasó is), mérsékli a húgyúti gyulladásokat, valamint javítja a keringést. Salaktalanító kúra esetén segít eltávolítani a káros anyagokat szervezetből. Ha pedig valaki pikkelysömörtől szenved, a sófürdő segítségével könnyebben megszabadulhat az elhalt hámsejtektől, és az érintett testrészén hamarabb kialakul az új, egészséges bőrfelszín. Sós inhalálással segíthetünk az allergiás, asztmatikus és egyéb légúti problémákon.A sókabinok, -szobák, -barlangok segítenek a légzőszervi megbetegedésekből való kigyógyulás során, illetve hatékony szerepük van a kezelésben.   A modern gyógyászat sótartalmú infúziókat használ.Ha tengeri sóval dörzsöljük bőrünket, könnyen el tudjuk távolítani felszínéről az elhalt hámsejteket. Használata után a bőr rugalmas, selymes és sima lesz. Kozmetikai pakolásként is kiváló, mert szilárdítja a bőr szerkezetét, ugyanis vizet von el anélkül, hogy kiszárítaná a bőrt.

Aschenbrenner Sándor