Kiránduljunk okosan!

Egy friss felmérés szerint évente egymillió ember keresi fel hazánk védett természeti területeit, ami nem is meglepő, hiszen tíz nemzeti park, kilenc natúrpark, harminchat tájvédelmi körzet, százötvenkét természetvédelmi terület és másfélezernél is több védett természeti terület található az országban, amelyek közül több a Világörökségi listára is felkerült.

 

A természet szeretete évezredek óta belénk van kódolva, ám csak harminc éve tudjuk, mit is jelent az „ökoturizmus”. A lényege, hogy a természetet tilos a szórakozás vagy más érdekében kihasználni, éppen ellenkezőleg, óvni és fejleszteni kell. Magyarországon számtalan helyen csodálhatjuk meg az érintetlen természet szépségeit, legyen az erdő, mocsár, mező, folyópart, legelő vagy éppen barlang. Ezek közelében az utóbbi időben több látogatóközpont, tanösvény, túraútvonal, sőt szálláshely létesült, ám utóbbiak közül kevesen mondhatják magukat ökoszálláshelynek, hiszen a legtöbb esetben modern, teljesen felszerelt, és sokszor nem éppen környezetkímélő szállásokkal várják a turistákat. Az ilyen panziókban és hotelekben ugyanis minden természetes anyagokból készül, energia-és víztakarékosan gazdálkodnak, bioételeket szolgálnak fel, szelektíven gyűjtik a hulladékot, és csak olyan tisztítószereket használnak, amelyek biológiailag lebomlanak. Míg világszerte száz emberből legfeljebb kilencen választanak ökocélpontot, Európában ez a szám megközelíti a húszat. Magyarország esetében nincs megbízható adat, de örömteli, hogy az arány évről évre nő, és külön jó hír, hogy külföldiek is szép számmal keresik fel Magyarország természeti látnivalóit.

 

Kiránduljunk okosan!

Élménytúrák és oktatóprogramok, Pilis

A természet ajándékai

Különleges gyógynövénytúrára nyílik lehetősége annak, aki felkeresi a Budapest melletti települést. Ám az érdeklődőknek nemcsak gyűjteni lesz lehetőségük, hanem azt is megismerik, pontosan mire használhatók a természet ezen kincsei. Azt is megtudhatják, hogy a háztartásokban használatos vegyszereket milyen természetes anyagokkal lehet helyettesíteni. A szervezők egyébként méztúrákat is indítanak, amelyek során mindent megtudhatnak „a természet legtökéletesebb élelmiszeréről”.

Bővebb információ: www.kozbenjaro.hu

 

Erdei iskola és tanösvény, Kemence és Katalinpuszta

Az erdész egy napja

A gyönyörű börzsönyi falvak a túrázóknak és az oktatás iránt érdeklődőknek is számos kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A híres katalinpusztai tanösvény például egyedi élővilága és a különleges, mérleghintaszerű híd miatt csalogató célpont, a kemencei Domszky Pál erdei iskola pedig magas színvonalú, kulturált körülményekkel és kitűnő felszereltséggel rendelkező oktatóteremmel várja az érdeklődőket. Az ide látogató csoport megismerkedhet a börzsöny élővilágával, az erdész munkájával, a hagyományos népi mesterségekkel, a környezettudatás oktatás alapjaival és az erdőgazdálkodás fontosságával.

Bővebb információ: www.ipolyerdo.hu

 

Kalandpark és Ökopanzió, Szarvaskő

Élményprogramok után biofinomságok

A Bükki Nemzeti Park szívében található az ország egyik legrégebbi ökopanziója, amely immár kalandparkkal is kiegészült. A területen energiatakarékos eszközöket használnak és bioételeket szolgálnak fel, a közelben pedig gyönyörű túraútvonalak találhatók. Az ide látogatók megismerkedhetnek a környék változatos élővilágával, a védett növényekkel, sőt a különleges ásványokkal is. Az akadálymentesített – vagyis a rámpák miatt babakocsival és kerekes székkel is látogatható – területen kemping is található, a gyerekek számára fajátszótér kínál kellemes kikapcsolódást.

Bővebb információ: www.oko-park.hu

 

Programok a Tisza-tónál

Madárfigyelés és hódfotózás

Ha kajakozni, kenuzni vagy éppen horgászni szeretnénk, a Tisza-tó mindegyikhez tökéletes lehetőséget kínál. Azonban mégsem ezek a programok a legkülönlegesebbek, hanem például a madárfigyelés a rezervátumban. Aki pedig hódot, vidrát vagy éppen nyusztot szeretne fotózni, megteheti. Az öko panziók dolgozói segítenek ebben is.

Bővebb információ: tisza-to.com

 

Látogatóközpont és Kézművesudvar, Hortobágy

Egy nap nem is elég!

Egy hely, ahol a látogatók megismerhetik az ősi puszta élővilágát, végignézhetnek egy multimédiás természetrajzi kiállítást, barangolhatnak a három tanösvényen és utazhatnak a halastavi kisvasúton. Meglátogathatják a Pásztormúzeumot, amely a hortobágyi emberek mindennapjait mutatja be, a Kézművesudvarban és a Körszínben pedig a környékre jellemző mesterségeket ismerhetik meg (a szíjgyártó, a fazekas, a csizmadia, a kovács, a kalapos, a mézeskalács-készítő és a bognár munkáját), és kézzel készült ajándékot is választhatnak.

Bővebb információ: www.hnp.hu

 

Felső-Kiskunsági Öko-Kiállítóhely, Kerekegyháza

Akácligetek és gyógynövények

A Tanyamúzeum „Az év ökoturisztikai létesítménye 2010” versenyben, harmadik lett. Nem véletlenül, ugyanis a húszhektáros ökogazdaság igazi natúrparadicsom: tarka rétek, akácligetek és szabadon legelésző szarvasmarhák látványa színesíti. Összetartó családok közössége él itt, akik szeretettel fogadják a látogatókat, hogy megismertessék velük a környék páratlan látnivalóit, illetve megmutassák a biogazdálkodásukat, ahol külsőre szép, ízükben pedig zamatos gyümölcseiket, zöldségeiket és gyógynövényeiket termesztik.

Bővebb információ: www.okomuzeum.hu

 Kiránduljunk okosan!

Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes

Csillár uszadékfából

Gyönyörű panoráma tárul a látogatók elé, ha körbenéznek a látogatóközpont csúcsáról. Bent pedig további érdekességeket találunk, a konferenciaterem csillárja például uszadékfából készült, a helyiségek pedig természetesen fával burkoltak. Az állandó interaktív kiállítás filmvetítéssel, természetismereti előadásokkal és változatos terepprogramok – a szürkemarha gulya és különböző őshonos háziállatok, például a hucul lovak bemutatásával – várják az érdeklődőket, akik csak a vidékre jellemző, egyedi ajándéktárgyakat is vihetnek emlékbe.

Bővebb információ: www.ddnp.hu

 

Bivalyrezervátum, Zalakomár–Kápolnapuszta

Mint egy nagy család

Az országban egyedülálló génmegőrzési és tájvédelmi terület az itteni bivalyrezervátum, hiszen az itteni állatok fokozottan védettek. Tíz éve tizenhat bivalytehénnel és egy bikával indult a tenyésztés, ám számuk mára megközelíti a kétszázat. A rezervátumban rendszeresen tartanak családi napokat (kisállat- helyett) bivalysimogatóval, vetélkedőkkel és kézműves vásárral.

Bővebb információ: www.bfnp.hu

 

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont, Kőszeg

Gólyalabirintus és nagy puzzle

Tavaly egy rangos tájvédelmi versenyen első helyet szerzett, így a látogatóközpont nem maradhat ki listánkról. Már a tervezés kezdeti szakaszában is arra törekedtek, hogy a központ természetes megvilágítással rendelkezzen, emellett impozáns külsőt is kapott. Az iskolásoknak és felnőtteknek szánt hagyományos és modern bemutatóeszközök széles kínálata mellett a legkisebbek is játékos módon ismerkedhetnek a terület növény- és állatvilágával: a gólyalabirintus, a nagy kirakójáték, a madarakat ábrázoló márvány-dombornyomatok és a csúsztatható képek is az ő szórakozásukat és fejlesztésüket szolgálja.

Bővebb információ: onp.nemzetipark.gov.hu

Kiránduljunk okosan! 

Sas-hegyi tanösvény, Budapest

Magasan a város felett

Valóságos élő múzeum a városközponttól alig pár kilométerre található természetvédelmi terület, ahol interaktív kiállítás és tanösvény várja a látogatókat. A terület különleges mikroklímájának köszönhetően a turisták a terület sajátos élővilágát is megismerhetik, például a különleges kisállatbemutatón: a vadonban élő, de a városokba is beköltözött kisragadozókról, a nyestről, görényről és a borzról. Emellett a budai hegyek páratlan panorámájában is gyönyörködhetnek a látogatók.

Bővebb információ: www.dinpi.hu

 

További úti célok

Az ökoszállások közül az alsópáhoki, a pusztaszeri, az őrimagyarósdi, a mátraderecskei, a galgahévízi és a piliscsabai ökopanzió mind egyediek. A Mátrában például a mofettának nevezett szárazfürdőt is kipróbálhatjuk, sőt még a szenvedélybetegségekről is segítenek leszokni, Pusztaszeren pedig kenyeret süthetünk és meggyszüóreten is részt vehetünk.

 

Az ökoturisták...

... autó helyett a biciklit és a vonatot választják, és általában kisebb csoportokban utaznak, hogy ne háborgassák a helybéliek mindennapjait.

... olyan szálláshelyet keresnek, amely környezetkímélő, lehetőleg megújuló energiákat használ, és amelynek bevételével a helyi közösséget támogatják.

... csak olyan ajándékokat visznek haza emlékbe, amelyeket nem állatok bőréből, csontjából vagy védett növényekből készítenek.

... sosem pazarolnak, nem szemetelnek és nem hangoskodnak.

... nem hagyják el a túraútvonalakat (nehogy letapossanak egy értékes növényt vagy megzavarják az állatokat) és csak a kijelölt helyen gyújtanak tüzet.

... tisztelik az ott élők hagyományait, kultúráját és vallását.

 

Összeállította: Kardos Ferenc

< Vissza a cikkekhez Megosztás a facebookon

Iratkozz fel hírlevelünkre!

TestŐr Játék 63

https://www.szonyihotel.hu/