Allergia régen és ma

Az allergia nem civilizációs betegség. Már az ókorban is feljegyeztek olyan eseteket, amikor uralkodók virágportól kaptak köhögési rohamot.

Kétség nem fér hozzá, hogy az allergia korunk betegsége, mégsem gondolhatjuk komolyan, hogy – akárcsak a rák – korábban ne fordult volna elő. Annyi bizonyos, hogy az ókorban nem volt népbetegség, hiszen akkor feljegyzések árulkodnának arról, mitől is szenvedett a köznép. Ma már azt sem tartják kizártnak, hogy minden második magyar ember szenved valamilyen allergiától.

Királyi kín

Arról tehát nem készült feljegyzés, hogy az ókori emberek többsége allergiás tünetektől szenvedett volna, ám néhány uralkodóról visszamaradt leírás arról tanúskodik, hogy napjaink betegsége olykor az ő életüket is megkeserítette. Ménész egyiptomi fáraó valószínűleg a méh csípését nem viselte túl jól, ezért messziről kerülte ezeket a rovarokat. Mégis egy darázs okozhatta a vesztét. Legalábbis allergológusok a „kheb” szót az egyiptológusokkal ellentétben nem vízilónak, hanem darázsnak fordították, így valószínűsítik, hogy annak csípése váltott ki halálos reakciót a szervezetében. Hippiasz annyiból volt rosszabb helyzetben, hogy feltehetően a virágporra volt allergiás. A kutatók ezt abból gyanítják, hogy gyakorta kapott erős tüsszögési rohamot. A korabeli orvosok a „legmodernebb” módszerekkel kezelték a problémát. A visszatérő nehéz légzés – mint egyik tünet – ellen beöntéssel, szárított teve- vagy krokodilürülékkel védekeztek. Britannicus lószőrallergiája a császárságába került. A legenda szerint olyan erős orrfolyás és könnyezés gyötörte, hogy lovagolni sem tudott, ezért császár sem lehetett belőle. Emellett ételallergiája volt, különös módon egy lakoma után vesztette életét. Nem ő az egyetlen római, aki allergiától küszködött. Kutatók valószínűsítik, hogy Augustus császár szénanáthában, asztmában és ekcémában is szenvedett. Claudius császár életét egész éven tartó allergiás nátha és asztma keserítette meg. Az asztmáról részletes leírást Néró császár tanácsadója, Seneca készített. A híres államférfi annyira szenvedett az asztmás rohamoktól, hogy komolyan foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. A sors fintora, hogy végül „árulása miatt” a császár felszólítására végül mégis önkezével vetett véget az életének. Feljegyzéseiből az utókorra mindenesetre részletes leírás maradt erről a betegségről.

Keveset tudtak róla

Ha már az allergiáról beszélünk, mindenképpen említsük meg az asztmát, amelyről (az ekcémával együtt) Hippokratész is említést tesz, akárcsak bőrtünetekről és gyomorpanaszokról bizonyos tejfogyasztóknál. Az orvosok orvosa szerint az asztma kialakulásáért a nedvesség, a foglalkozás és az éghajlat tehető felelőssé. Ebben az időszakban hashajtással és érvágással gyógyították a kórt. Nem úgy, mint a rómaiak, akik már gyógyfüveket adtak a betegeknek. Celsus enciklopédista például nem zárta ki, hogy az asztma több problémára, akár szívrendellenességre is visszavezethető.

Azért akadt olyan uralkodó is, aki előnyt kovácsolt betegségéből. Úgy tartják, hogy III. Richárd nagyon is tisztában volt azzal, hogy eperfogyasztás után csalánkiütése lesz, ezért ha a szükség úgy hozta, akár politikai célok szolgálatába is állította allergiáját. Fennmaradt iratokból úgy tudjuk, hogy Szaladin szultán gyermeke asztmától szenvedett. Maimonides szigorú étrendet írt elő a fiatal uralkodónak, és elrendelte, hogy kerülje az érzelmi felindulásokat.

Nem meglepő, hogy a középkorból ránk maradt feljegyzések többnyire növényi allergénekről írnak, például az egyik canterburyi érseknél a rózsa váltott ki tüsszögési rohamot, ám az ipari forradalom egy csapásra átalakította az allergiával kapcsolatos szegényes ismereteket. Megjelent a króm-, a higany- és a nikkelallergia.

Nevezzük a nevén!

Nem is váratott sokat magára a betegség tudományos „felfedezése”. A XVIII. században N. Grew angol orvos és C. Blackley a pollenek által előidézett orrfolyás és asztma összefüggéséről ír. A betegség pontos meghatározása és az allergia elnevezés megalkotása a görög allosz (különböző vagy megváltozott) és az ergosz (munka, akció) szó összetételéből származik. Érdekes, honnan kapta nevét a szénanátha. A nyári (széna)aratás idején a betegek náthás tüneteket tapasztaltak magukon, viszont kizárható volt, hogy meghűlés miatt történt volna.

Ha már allergiáról beszélünk, nem csak szénanátha és asztma létezik. A lisztérzékenység tüneteiről már az ókorban is írtak, ám alig száz évvel ezelőtt sem tudtak igazán mit kezdeni vele. Az élet azonban mindig kínál megoldást a problémára. Egy holland orvos a második világháború alatt megfigyelte, hogy a lisztérzékenység tüneteit mutató gyermekek állapota javult, miután nem jutottak péksüteményekhez. A háborút követően azonban visszatértek a tüneteik, amikor újra fogyasztani kezdtek kenyérféléket.

Az áttörés várat magára

Az allergia „elterjedése” komoly feladat elé állította az orvosokat, hiszen egyre többeket érint különböző szinteken az immunrendszer túlműködése. Ma már az megy csodaszámba, ha valaki nem allergiás. Ráadásul egyre több környezetünkben lévő növényről vagy anyagról derül ki, hogy allergiás reakciót válthat ki. Az elmúlt évtizedekben az igazi áttörést a biokémia fejlődése és az immunológiai kutatások jelentették, ám az allergiás betegek számának rohamos emelkedése miatt nem dőlhetünk hátra. Bár a manapság bárki számára elérhető gyógyszerekkel sokan megszabadulhatnak a tünetektől, azért attól még messze vagyunk, hogy az érintettek többsége számára megnyugtató megoldás szülessen korunk népbetegségének kezelésére.

Aschenbrenner Sándor